#alakuló ülés
Matusik Tamás leköszönő elnök az Országos Bírói Tanács új tagjainak: Ne féljenek!
Megtartotta alakuló ülését az új összetételű és megerősített jogkörű, így már a döntéseknél is kikerülhetetlen Országos Bírói Tanács. Matusik Tamás leköszönő elnök arra figyelmeztette kollégáit, hogy a jogállam csak akkor működhet jól, ha az OBT független tud maradni. Varga Zs. András, a Kúria elnöke eközben burkoltan bírálta az Európai Bizottságot, és azt üzente, a jog nem lehet a harc eszköze.
„Tétova első lépéseit” tette meg a Korrupcióellenes Munkacsoport
Első, alakuló ülésén még nem tudta elfogadni az ügyrendjét sem az Integritás Hatóság munkáját segítő Korrupcióellenes Munkacsoport, de legalább összeismerkedtek. Úgy tűnik, a civil delegáltak több javaslatát befogadják, és kiemelt feladatokra alakítanak majd paritásos albizottságokat is.
Fülke podcast: Mellékszereplő lesz-e az ellenzék a NER negyedik évadában?
Megalakult az új parlament, ismét kétharmados kormánypárti többséggel, és egyelőre homályos célokkal. A hvg.hu közéleti podcastjában arra kerestük a választ, mit ért el az ellenzék az alakuló ülés részleges bojkottjával, egyáltalán van-e keresnivalója a parlamentben, illetve mihez tud kezdeni azon kívül? Azt is körbejártuk, mire számíthatunk ebben a ciklusban Orbán Viktortól és a “bátraktól”.
hvg.hu

Elcsalt választásról és ellenzéki hibák sorozatáról beszélt Hadházy Ákos a Kossuth téren
Az alakuló ülést bojkottáló független politikus a Parlament előtt tartott fogadóórát.
hvg.hu

Hadházy: „Csak szeretnék, hogy ne foglalkozzak Zuglóval”
A független képviselő, aki nem ment el az Országgyűlés alakuló ülésére, Tiborcz István üzlettársának új beruházásának zuglói helyszínéről üzent.
hvg.hu

"Fideszbérenc lettem" – Orbán Viktorral fotózkodott Osváth Zsolt
A ZshowTime című műsor házigazdája a fotó mellé azt írta: nagyon illedelmes volt. Utána Gyurcsány Ferenccel is pózolt egyet.
hvg.hu

Letették az esküt a képviselők, Hadházy Ákost kivéve – ez történt a parlament alakuló ülésén
Ötödik alkalommal javasolta kormányfőnek az államfő Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét a Parlament alakuló ülésén. Az ülésen az ellenzéki képviselők – Hadházy Ákos kivételével – letették az esküt, de ezután a DK, a Párbeszéd és a Momentum politikusai kivonultak. Áder János köztársasági elnök szerint a választás eredménye "politikailag és jogilag megkérdőjelezhetetlen". Az alakuló ülésen létrejött a 2 kormánypárti és 7 ellenzéki frakció, megalakították a parlamenti bizottságokat, megválasztották Kövér Lászlót házelnöknek. Az alakuló ülést percről percre tudósította a hvg.hu.
hvg.hu

Nyit a Nemzet Játszótere: most milyen szerepet szán Orbán Viktor a parlamentnek?
Alakuló ülését tartja az új törvényhozás, amelyet egyesek a jogalkotás templomának, mások gombnyomogatók melegedőjének tartanak, Kövér Lászlót pedig néha egy kocsmára emlékezteti. Kérdés, mennyire lesznek jelen az ellenzékiek, milyen jogalkotási trükkökre, kétharmados módosításokra lehet számítani.
Úgy néz ki, Hadházy lesz az egyetlen, aki ténylegesen bojkottálja a parlamenti alakuló ülést
Technikailag a Momentum is hasonlókban gondolkodik, igaz, ők előtte leteszik az esküt.
hvg.hu

A Momentum leteszi a parlamenti esküt, majd bojkottálja az alakulóülést
A párt elnöksége arról döntött, hogy semmilyen pozíciót nem vállalnak a képviselőik az országgyűlésben.
hvg.hu

Nincs megállapodás, így a házelnök tesz majd javaslatot az országgyűlési tisztségekre
A kormánypártok azt javasolták, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el. A hat ellenzéki párt azt kifogásolja, hogy ezzel a Fidesz az ő rovásukra a Mi Hazánkat akarta "jutalmazni".
MTI / hvg.hu

A Momentum elküldte a feltételeit Kocsis Máténak
Fekete-Győr András megírta, hogy a pártja milyen feltételekkel hajlandó részt venni a parlamenti munkában.
hvg.hu

Május 2-án tarthatja alakuló ülését az új Országgyűlés
Az Országgyűlés alakuló ülését legkésőbb május harmadikáig kell kiírnia a leköszönő köztársasági elnöknek.
hvg.hu

Nem fogja bojkottálni az Országgyűlés alakuló ülését az LMP
A párt döntését Ungár Péter jelentette be.
hvg.hu

30 éve az üdítően szellemes fideszesek bosszantották az idős házelnököt komolytalan tréfákkal
Harminc éve ezen a napon alakult meg az Országgyűlés az első szabad választásokat követően. Olyan emberek ültek be a parlamenti patkóba, mint Gyarmati Dezső vízilabdázó, Iványi Gábor metodista lelkész, Rajk László építész, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Torgyán József kisgazda politikus és Szűrös Mátyás, aki 1989. október 23-án az Országgyűlés erkélyén kikiáltotta a köztársaságot. Már akkor is ott ültek a Fidesz nagyágyúi.
Tóth Richárd

Így került egy platformra a Fidesz és a Momentum Baranyi Krisztinával szemben – videó
Kemény beszólásokkal teli vita zajlott a ferencvárosi képviselő-testület alakuló ülésén.
hvg.hu

Baranyi szerint politikai hibát követtek el az őt támogató pártok az alakuló ülés előtt
Az alakuló ülés után interjúztunk a politikussal.
Windisch Judit - Csányi Nikolett

Úgy kiosztotta Baranyit a Momentum, hogy arra a Fidesz is csak bólogatni tudott
Beszólogatásokkal zajlott le a ferencvárosi képviselőtestület alakuló ülése. Sokáig kérdés volt, a Baranyi Krisztina által javasolt két alpolgármestert megszavazzák-e az ellenzéki pártok, de ezzel végül nem volt gond. A Momentum azonban nem hagyta szó nélkül, hogy nem az általuk támogatott Jancsó Andrea lett a jelölt.
Windisch Judit

Gajda szerint Lackner tévedésből kapott bizottsági helyet
Az előzetesen megbeszélthez képest egy másik előterjesztés került a képviselők elé Kispesten a közgyűlés alakuló ülésén, így juthatott bizottsági poszthoz a kokainbotrányba keveredett volt MSZP-s Lackner Csaba.
hvg.hu
